Alapvetően a munka, és az élet egyik legfontosabb szabálya, hogy legyen egyfajta kritikai megközelítésünk, mind magunk, mind pedig a körülöttünk lévő emberek felé, ezáltal el tudjuk helyezni magunkat a sorban, és a legrosszabb helyzetből is pozitívan, tanulva tudunk kikerülni.
Alapvetően, sosem tartottam magam rossz
informatikusnak, de tudtam hol a helyem a rangsorban, és hogy még
rengeteg tudást kell magamba szívnom ahhoz, hogy igazán a legjobbak
között tudhassam magam. Nem volt ez másként akkor sem, amikor a
Sense/Net-hez kerültem. Egyesek az én helyzetemben elég komoly
önbizalmat kaptak volna ahhoz, hogy elteljenek maguktól... Én még azt
is el tudtam fogadni, sőt, örültem is neki, hogy a fejlődésem érdekében
egy mentort is kijelöljenek mellém.
Az ilyesmit sosem kell szégyellni, sokkal inkább értékelni, mint egy
olyan lehetőséget, ami nem mindennap adatik meg az embernek.
Manapság, amikor egyre több és több ember foglalkozik a web különféle dolgaival, természetes, hogy az emberben feléled a rivalizálási vágy. Az úgy nevezett konkurencia mindig egyfajta ellenségként jelenik meg a szakmai körökben. Pedig igazából ennek nem kéne így lennie. Pont a mi szakmánk olyan, hogy mindig van benne valami újdonság, amivel lehet -és kell is- foglalkozni, mindig van valami, amivel egészséges feltételek mellett tudunk beszállni a versenybe.
Mindehhez csak az kell, hogy tudjuk értékelni önmagunkat is, ne csak a másikban lássuk meg a hibát. Ezáltal felismerjük, hogy miben kell még fejlődnünk, mi az ami ahhoz hiányzik, hogy versenyképesek maradjunk, legyünk a közeljövőben. Ha így állunk hozzá a dolgokhoz, akkor kvázi garantált a siker, csak türelem kell hozzá.